Egy valóban remek előadáson jártam nemrégiben, ami a változásról és annak pszichológiai vonatkozásairól szólt, laikusok számár is érthető módon. Bár a témáról már többször írtam én is, de még így is voltak olyan gondolatok, amikről érdemes ejteni pár szót.

A változás talán az egyetlen dolog, ami manapság állandónak mondható. Mindannyiunk életében, körülményeiben adódhatnak új helyzetek, akár külső, akár belső igény miatt. A kérdés csak az, hogy alkalmazkodnunk ezekhez. Erről szól a változásmenedzsment.

A változás sokféle lehet – ciklikusan kiszámítható, folyamatos, de követhető ütemű, és lehet akár egy metamorfózis-szerű átalakulás is. Lehet a változás kívülről ránk kényszerített, vagy saját, belső indíttatásunkból is következhet. A közös ezekben, hogy nagyon nagy részben igyekszünk kerülni őket, ódzkodunk, vagy legalábbis kicsit tartunk tőlük. Lássuk, hogy miért:

• Pszichológiai szempontból a változás alapvetően egy semleges folyamat. Az, hogy ezt miként értékeljük, tőlünk függ. Még a leginkább pozitívnak tekinthető változások is lehetnek megterhelőek, hiszen komoly bizonytalanságot hordoznak. Ezt a kockázatot pedig, evolúciós kódolás alapján igyekszünk elkerülni.
• A másik nagyon fontos velejárója a változásnak, hogy sok esetben elveszítjük a helyzet irányításának képességét. Ezt hívhatjuk bejósolhatatlanságnak is – bár sokaknak ez is inkább a kockázatok körébe tartozik. A lényeg viszont az, hogy az ilyen helyzetek, a kontroll elvesztése komoly stresszt hordozhat magában. Itt is fontos viszont, hogyan értékeljük mi magunk a helyzetet: a stressz ugyanis lehet pozitív, motiváló izgalmi állapot (eustressz vagy teljesítményfokozó stressz), vagy a köztudatban sokkal gyakrabban megjelenő bénító, frusztráló distressz.
• A harmadik nagyon fontos tényező a változásokkal kapcsolatban, amiért azokat problémaként, nehézségként, vagy kellemetlen történésként értékeljük a változásokkal kapcsolatos hiedelmeink, negatív gondolataink. Ilyen tévhit például, hogy csak akarni kell a változásokat – de ez csak az egyik tényező. A változás feltételeit ugyanúgy meg kell teremteni ahhoz, hogy sikeresen véghezvigyük ezeket. A másik ilyen az, hogy a változások akkor vannak, ha probléma merül fel. A helyzet azonban az, hogy – jó esetben – magunk is elébe mehetünk a változásoknak.

Ez a három ok tehát bőven elegendő ahhoz, hogy az emberek többsége ne kitörő lelkesedéssel üdvözöljön minden útjába kerülő változást. A jó hír az, hogy ezek ellenére is tudunk javítani a változásokkal való kapcsolatunkon.

Még ha egy változás alapvetően negatív is, minden esetben egy jó lehetőség arra, hogy az alkalmazkodó képességünket trenírozzuk, próbára tegyük.

Ha egy ránk kényszerített változás csak rosszat hoz a számunkra, gyorsan eljuthatunk arra a pontra, ahonnan – legalábbis így érezzük – nincs lejjebb. A jó hír az, hogy ebből a helyzetből a legjobbat is kihozhatjuk, és ez jórészt a mi döntésünktől függ. Ha a gödör alján arra várunk, hogy majd jobb lesz, hát, lehet, hogy az idők végezetéig várhatunk. Dönthetünk úgy, hogy visszaküzdjük magunkat az eredeti szintre. És dönthetünk úgy is, hogy ha már újra kell építenünk magunkat, anyagi helyzetünket vagy karrierünket, valami többet, jobbat, szebbet építünk fel. A változás, legyen mégoly’ nehéz vagy negatív is, mindig magában hordozza a fejlődés lehetőségét is, ezt hívjuk offenzív optimizmusnak.

A változási helyzetek kihasználása szempontjából fontos még a teljesítményhelyzetekhez való hozzáállásunk. Habitusunktól, személyiségjegyeinktől is függhet, hogy alapvetően kerüljük vagy keressük az új lehetőségeket. A kudarckerülők minden új helyzetben a veszélyeket látják meg először, a sikerkeresők ezzel szemben az újabb lehetőségeket, a potenciális sikereket veszik észre. Hogy adott szituációban ránk melyik lesz jellemző, erősen függ magától a szituációtól is: Ha a változás célja számunkra nem (át)látható, megfogható, jó eséllyel nem tudjuk átadni magunkat a helyzetnek és nem az előnyös oldalát látjuk. Olyan változás mellett, amelynek látjuk és értük a céljait, és ezekkel egyet tudunk érteni, sokkal könnyebben elkötelezzük magunkat. Keressük tehát a célt, az értelmet, vagy próbáljunk magunk értelmet adni egy változásnak, ez nagyban megkönnyíti az elköteleződést, alkalmazkodást.

Bár a fenti néhány tipp segíthet, hogy megértsünk és könnyebben adaptáljunk bizonyos változásokat, kész recept nincs minden új kihíváshoz. Magunknak kell kikísérletezni a jó megoldásokat, azokat, amik számunkra működőképesek – hiszen minden ember és minden változási helyzet más és más. Ez a kísérletezés olykor járhat kudarcokkal, de a legfontosabb, hogy ezekből tanulni tudjunk, építsük be a változáskezelési stratégiánkba, és a következő helyzetben ebből a hibából már tanulva, hozzuk ki a legjobbat egy új helyzetből.